2010. december 28., kedd

Wellington bélszín

Karácsonyi vendéglátás keretében készítettük el Lajos Mari (66 HÚSÉTEL) receptje alapján a Wellington bélszínt. Kevésbé bonyolult, mint amilyennek talán elsőre tűnik, ráadásul a vendégség előtti napon le lehet tudni az előkészítéssel járó munkát, így csak a leveles tésztába történő csomagolás és a sütés marad vissza.

Hozzávalók:
 80 dkg bélszín, 10 dkg füstölt szalonna, 1 kis fej hagyma, 1 gerezd fokhagyma, 20 dkg gomba, 1 csokor petrezselyem, 1/4 kk szárított kakukkfű, 1 ek paradicsompüré, 1 adag friss leveles tészta, 1 ek liszt, 1 tojás, só, bors, 1 tojássárgája
  • Előző nap a húst megtisztítjuk, leszárogatjuk, sózzuk, borsozzuk.
  • A vajat felforrósítjuk, majd a bélszín mind a négy oldalát 5-5 perc alatt jó alaposan, barnára sütjük. Ha kihűlt, fóliába tekerjük, és a másnapi folytatásig berakjuk a hűtőbe.
  • A szalonnát gyufaszálnyi csíkokra vágjuk, a hagymát lereszeljük, a gombát apróra kockázzuk, a petrezselymet finomra vágjuk.
  • A hús pecsenyelevében megpirítjuk a szalonnát, a hagymát, majd a gombát, hozzáadjuk a fokhagymát, kakukkfüvet, sózzuk, borsozzuk és 10 percig pároljuk, végül belekeverjük a paradicsompürét és a petrezselymet is.
  • A gombás masszát ha kihűlt, a húshoz hasonlóan másnapig hűtőbe rakjuk.
  • Másnap a gombapépet megszórjuk a,liszttel és hozzákeverjük a tojást.
  • Kitekerjük a leveles tésztát, négy sarkából egy-egy négyszöget kivágunk, hogy könnyebb legyen a csomagolás, majd a közepét a hús méretének megfelelően megkenjük a gombapép negyedével.
  • Ráfektetjük a húst és szépen beborítjuk mindenhol gombapéppel. 
  • A tészta széleit megkenjük a tojássárgájával, és elkészítjük a csomagolást. A kimaradt tésztából vágott mintákkal díszítjük a csomagot, villával megszúrkodjuk és megkenjük tojássárgájával.
  • 180 fokra melegített sütőben kb. 20-25 perc alatt szép pirosra sütjük, szeletelés előtt 10 percig pihentetjük.
Mi párolt brokkolival kínáltuk.

Sonkás csomagok

Igazi vasárnapra való reggeli! Nem csak gyorsan elkészül, de gyorsan el is fogy:-) Marcinak nagyon ízlett.

Hozzávalók:
1 csg leveles tészta, maradék paradicsomszósz (ha nincs, mustár is jó), apróra  vágott sonka, reszelt sajt
  • A levelestésztát háromszögekre vágtam, a háromszögeket megkentem egy kis szósszal, majd rászórtam a sonkát.
  • A háromszögek alsó sarkait behajtottam, majd "bezártam" a csomagot, és megszórtam reszelt sajttal.
  • 220 fokos sütőben szép pirosra sütöttem a reggeli csomagokat.

Jöhet a karácsony!

Most már tényleg jöhet a karácsony!!! Egyetemi beadandók beadva, portfólió szintén, így januárra már "csak" az államvizsga maradt, én pedig december 15-e óta végre nyugodtan készülhetek a karácsonyra.
Elsőként Makkakonyha szuper citromos kekszeit sütöttem meg. A történet szépen indult, aztán a hozzávalók szemlézése közben rájöttem, hogy vanília pasztám nincs, na és őrölt mák helyett cukrozott mák lapult csak a fiókban. De persze ez nem vette el a kedvemet, sőt azóta a bécsi Schottentor-nál található (vasárnap is éjfélig nyitva tartó!) Wein&Co Feinkost polcáról már a vanília pasztát is beszereztem:-)

Aztán Lajos Mari marcipános kekszeit is kiszúrtam magamnak, de az az igazság, hogy az eredmény nem nyerte el teljes mértékben a tetszésemet. Lehet, hogy ez csak ízlés dolga, mert anyunak például kimondottan ízlettek.

Hozzávalók:
 30 dkg marcipánmassza, 10 dkg finomliszt, 1+1 tojásfehérje, 6-8 csepp mandulaaroma, porcukor a formázáshoz (+díszítéshez mandulaforgács, vagy pisztácia, cukrozott cseresznye, stb.)
  • A marcipánt apró kockákra vágjuk és 2-3 percig gyúrjuk, míg puha lesz.
  • A lisztre tördeljük a marcipánt, hozzáadjuk a tojásfehérjét, aromát és jól összegyúrjuk.
  • A sütőt előmelegítjük 220 fokra.
  • A masszát porcukorral meghintett munkalapon 3 mm vastagságúra nyújtjuk, és szép formákat szaggatunk ki belőle.
  • A formákat sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk, tetejüket megkenjük a kissé felvert tojásfehérjével és díszítjük.
  • Kb. 8 perc alatt megsütjük a kekszeket.




Paleo lenmagos kenyér

Gy. nyáron életmódot váltott. Azóta csak kivételes esetben eszik kenyeret, egyéb péksüteményt, édességet. És amióta Szendi Gábor paleo-diétás könyvét is elolvasta, a hüvelyesek is tiltólistára kerültek. Az elfogyasztott dió, mandula, mogyoró mennyisége jelentősen  nőtt, a kilók száma pedig apadt.
Szendi már annyira" meglovagolta" a paleo-hullámot, hogy gyorsan egy szakácskönyvet is kiadott, így az alábbi paleo kenyér(lepény?) féleség receptje is ebből a Paleolit szakácskönyvből származik. Egyébként egész jó, és pirítható is.

Hozzávalók:
20 dkg lenmagliszt, 5 dkg őrölt mandula (vagy dió, szezámmag, stb.), 1 tk. szódabikarbóna (vagy gluténmentes sütőpor), 1 kk só, 1-2 tk bazsalikom (vagy más fűszer), 4 tojás, 1 ek kacsazsír (vagy liba-, kókusz-), kb. 1 dl víz
  • A sütőt előmelegítjük 180 fokra.
  • Egy kb. 30X25 cm-es tepsi aljára sütőpapírt teszünk.
  • Egy keverőtálban összekeverjük a száraz hozzávalókat.
  • Egy másik tálban elkeverjük a tojásokat a zsírral, vízzel, majd a masszát hozzáadjuk a száraz alapanyagokhoz, és jól összekeverjük.
  • A masszát a tepsibe kanalazzuk, tetejét elsimítjuk és kb. 40 prc alatt készre sütjük.

2010. december 22., szerda

Narancsos bébispenót saláta

Ez a saláta már el is fogyott, mire észbe kaptam, hogy lefotózzam. Úgyhogy kép majd legközelebb!

Hozzávalók:
2 narancs, 1 csg konyhakész bébispenót,egy marék szárazon pirított dió, az öntethez narancslé, méz, mustár, olívaolaj, almaecet, tejszín, só, bors
  • A narancsot kifiléztem, a szeleteket félbevágtam, salátástálba raktam. Hozzáadtam a spenótot.
  • A filézés "maradékából" kinyomtam a narancslét, adtam hozzá egy kk mustárt, 1 kanál mézet, 1 löttyintésnyi almaecetet, majd belecsurgattam egy kis olajat és jól összekevertem. 
  • Sóztam, borsoztam, kis tejszínnel krémesítettem az öntetet.
  • A salátát összekevertem az öntettel, majd rászórtam a diót.
Szerintem galambbegy salátával, vagy rucolával is jó lehet, majd kipróbálom!

2010. december 7., kedd

Karácsonyi Gouba az 56-osok terén (Felvonulási tér)!!!


 

Jó szívvel ajánlom figyelmetekbe kedves barátnőm, "Fiorella" egyedi, kézzel festett termékeit: táskákat, ruhákat! Régebben a Wampon, mostanában a Goubán találkozhattatok már vele, keressétek meg a Mikulásgyár melletti karácsonyi vásáron is december 9-23 között!
(Az elérhetőségét szívesen továbbítom!)

2010. december 5., vasárnap

Tonhalsaláta zellerszárral

Ma reggel volt időm a konyhában szuttyogni, mivel Marci Vízipók iránti rajongása még nem csillapult. Így aztán volt frissen  facsart narancslé, tea, és készült tonhalsaláta is pirítósra, vagy anélkül.

Hozzávalók:
1 konzerv tonhal saját levében, 3 zellerszár, 3 tojás, fél fej saláta, fél pohár kefír, 1 ek majonéz, 1 tk mustár, fél citrom leve, só, bors
  •  A tojásokat keményre főzöm.
  • A zellerszárat kierezem, felszeletelem. A salátalevelekkel, tonhallal salátástálba rakom.
  • A kefírből, majonézből, mustárból elkészítem az öntetet, citromlével, sóval, borssal ízesítem.
  • Mindent összekeverek, végül a tojást is rápakolom a saláta tetejére.

2010. december 2., csütörtök

Bekerültem a Nők lapja konyhá-ba!!!:-)

Képzeljétek, almás-gesztenyés pogácsáimmal bekerültem a Nők lapja konyha kreatív receptversenye nyertesei közé:-))
És minderről úgy értesültem, hogy becsengetett a futár egy csomaggal! Persze ma már beszereztem az NLK decemberi számát is, tényleg ott szerepel benne a recept képpel együtt.-)
A nyeremény sem semmi, tuti design darab! Én személy szerint még nem hallottam a Joseph&Joseph cégről,  de most lenyomoztam őket:-) Nézzétek meg a honlapjukat, csupa-csupa szemet gyönyörködtető, színes, praktikus konyhai kellék, és Magyarországra is szállítanak!!

Gyors vöröslencseleves 2 főre, hóesésben


Ebben a hóesésben mi tudna jobban esni, mint egy forró, tartalmas leves! Így állandó ebédtársamnak, Marcinak és magamnak az alábbi levest rögtönöztem. Kb. 20 perc alatt el is készült.

Hozzávalók:
1,5 dl vöröslencse, 1 kis hagyma, 1 sárgarépa, 1 krumpli, 1 ek olívaolaj, kb. fél liter víz, só, 1 csipetnyi curry,1-2 babérlevél, 1 tk paradicsompüré
  •  Az apróra vágott hagymát megpárolom az olajon, majd rádobom a felkockázott krumplit és a karikára vágott sárgarépát, kicsit megpirítom őket.
  • Utána jön a vöröslencse, curry, só, babérlevél és a víz.
  • (Menet közben pótoljuk a vizet, ha túl sűrű az ízlésünknek a leves.)
  • Amikor minden zöldség megpuhult és a lencse is kissé szétfőtt, jöhet a paradicsompüré, egy kis forralás és kész!

2010. december 1., szerda

Rozmaringos medallionok


Lajos Mari-Hemző Károly valamelyik könyvében láttam egyszer a szűzérmék elkészítésének ezt a módját. Nekünk ízlett, ma ezt ebédeltük Marcival.

Hozzávalók:
12 db kb. 2 cm-es érme, 12 szelet bacon, fás rozmaring ágacskák, olívaolaj, só, bors, 1 dl fehérbor, fokhagyma
  • Az érméket baconbe tekerjük, és rozmaringágacskával átbökve rögzítjük a szalonnát.
  • Az olajat felforrósítjuk, az érméket 3 percig pirítjuk, majd megfordítjuk.
  • Az érméket sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a fokhagyma gerezdeket és ezt az oldalukat is 3 percig sütjük.
  • A bort hozzáöntjük és még egy kicsit együtt főzzük az érmékkel.

2010. november 28., vasárnap

Füstölt pisztráng zelleres salátával


Méltó véget ért a szilvásváradi füstölt pisztráng! A salátát Gy készítette hozzá.

Hozzávalók:
1 füstölt pisztráng filézve, zeller, savanyú uborka, alma, kapribogyó, majonéz, tejföl, mustár, só, bors, citromlé

  • A zellert, savanyú uborkát és az almát csíkokra vágjuk. (A zellert meg is lehet párolni, ha valaki nem szereti nyersen). 
  • Majonézt, tejfölt összekeverjük, mustárral, sóval, borssal, citromlével ízesítjük.
  • A zöldségeket nyakon öntjük a dresszinggel, hozzákeverjük a kapribogyót, és kész!
Pirított rozskenyérre halmozzuk a salátát és a tetejére helyezzük a pisztráng falatkákat. Nagyon finom vacsora volt!!

Mogyorós keksz


Ma reggel a kisfiam első mondata az volt, hogy kekszet kér. Hát, mit tehettem volna egy ilyen egyébként is borongós vasárnap reggelen? Kekszet sütöttem. Jó mogyorósat, aszalt áfonyával.

Hozzávalók:
12,5 dkg vaj, 7,5 dkg barnacukor, 1 tojás, fél citrom leve, 20 dkg zabpehelyliszt, 20 dkg őrölt mogyoró, csipetnyi só, 1 kk fahéj, 2 ek aszalt áfonya
  • A vajat kikeverjük a cukorral és a tojással.
  • Hozzáadjuk a többi alkotórészt, és jól összegyúrjuk.
  • A tésztát folpackba csomagoljuk és fél órára a hűtőbe tesszük.
  • A masszából diónyi golyókat formázunk, majd sütőpapírral bélelt tepsin egy bögrével kilapítjuk őket.
  • A kekszeket 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük.

2010. november 21., vasárnap

Halmozott élvezet: zabpelyhes, almás, diós, mazsolás muffin


Amíg a gyerkőc aludt, addig az anyuka elkészítette az uzsonnát:-)

Hozzávalók:
1,5 bögre (zabpehely)liszt, 1 bögre zabpehely, 1 bögre barna cukor,  1 bögre olaj, 2 dl kefir, 4 tojás, 1 tk sütőpor, 1 tk szódabikarbóna, 1 tk őrölt fahéj, 2 apróra vágott alma, 1 ek mazsola, 2 ek dió apróra vágva
  • A hozzávalókat jól összekeverjük, ha túl kemény a massza kefirrel lehet egy kicsit lágyítani.
  • Kapszlikkal kibélelt muffin sütőbe adagoljuk a tésztát.
  • 180 fokon kb. fél óra alatt megsütjük a muffinokat.
Természetesen  alma, dió és mazsola helyett használhatunk bármi mást, mandulát, mogyorót, aszalt gyümölcsöket is.

Merfelsz Borvacsora a Borssó-ban

Tegnap este Merfelsz borvacsorán voltunk a Borssóban. Régóta kapok tőlük hírlevelet, de valahogy még nem jutottunk el  Borssó által szervezett vacsorára. Kellemes csalódás volt, ár-érték arányban szerintem mindenképp jobb, mint az Abszint-os vacsorák. Jó szívvel ajánlom mindenkinek, mi is jobban oda fogunk figyelni a jövőben a hírleveleikre.
  • Kacsatöpörtyű házi kenyérrel - Nero Rosé 2010
  • Kacsamell hagymás törtburgonyával - Bikavér Selection 2007
  • Mangalicapofa kelkáposzta főzelékkel - Bel Canto 2009
  • Erdeigombás gersli rizottó - Vízöntő 2009
  • Hátszín szarvasgombával, pirított burgonyával és zellerpürével - Esti Csók 2007 / Doppio 2008
  • Csokoládé soufflé amarena meggymártással - Primus 2006

2010. október 30., szombat

Almás sütőtökfelfújt kacsamájjal



Még mindig Ősz! és egy újabb változat a sütőtök és kacsa remek párosának népszerűsítésére.
A légiesen könnyű sütőtökfelfújtat apró kockákra vágott almával frissítettem és gyönyörűen megsütött kacsamáj szeletekkel tálaltam. Izgalmas ízek, remek látvány!  

Hozzávalók:
-25 dkg hízott kacsamáj 1 cm-es szeletekre vágva, só, bors, jó minőségű balzsamecet
-40 dkg kockára vágott sütőtökhús, 3 tojás, negyed gerezd alma hámozva, nagyon apró kockára vágva, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek vaj, só, bors, őrölt szerecsendió + vaj, zsemlemorzsa a formákhoz
  • A sütőtökfelfújt elkészítése
  • A vajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, a felaprított fokhagymát, majd hozzáadjuk a kockára vágott sütőtököt, sózzuk és fedő alatt megpároljuk
  • A megpuhult sütőtököt pürésítjük, frissen őrölt borssal, szerecsendióval fűszerezzük, szükség szerint sózzuk,  majd egyesével hozzákeverjük a tojások sárgáját.
  •  Ezt követően belekeverjük az almakockákat is, majd lazán beleforgatjuk a tojásfehérjéből vert habot.
  •  4 felfújt formát kivajazunk, morzsával beszórjuk, és ¾ részig megtöltjük a sütőtökös masszával.
  • A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a felfújtformákat egy magasabb falú tepsibe állítjuk, a sütőbe helyezzük, majd ujjnyi magasan meleg vizet töltünk a tepsibe.
  •   A felfújtat kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. A sütőt az első 10 percben nem szabad kinyitni!
A kacsamáj elkészítése:
  •  A máj szeleteket sózzuk, borsozzuk.
  • Egy teflon serpenyőt szárazon jól felmelegítünk, majd beletesszük a májszeleteket és azonnal visszavesszük a hőmérsékletet.
  • A szeleteket fél percig sütjük, megfordítjuk, majd a serpenyőt félrehúzzuk a tűzről, így a májszeletek további másfél perc alatt készre sülnek.
A felfújtat a formában óvatosan körbevágjuk, hogy elváljon a széle, majd óvatosan tányérra borítjuk, elrendezzük a májszeleteket, majd a máj kisült zsírjával és jó minőségű balzsamecettel díszítjük.

2010. október 21., csütörtök

Gyors vacsora - még mindig az ŐSZ jegyében


Ezt a gyors, könnyű vacsorát dobtam össze tegnap este mindenféléből, amit találtam. Legtovább a zellerszár kierezése tartott, de jópofa dolog, olyan, mintha damilokat húzogatnál ki.

Hozzávalók:
4 zellerszár felszeletelve, 10 dkg sajt felkockázva, 1 alma felkockázva,  1 maréknyi szőlő felezve-magozva, 1 kis maréknyi dió aprítva
Az öntethez 1 dl kefír, 1 ek majonéz, 1 tk mustár, fél citrom leve, só, bors,

  • A hozzávalókat összekeverem egy salátástálban, majd az egészet nyakon borítom az öntettel.
  • Én diós Jókenyér pirítóssal ettem.

2010. október 18., hétfő

Almás-gesztenyés leveles pogácsák


Imádom a gesztenyepürét! Ahogy elkezdenek színesedni a levelek, előkerül a vastagabb kabát, egyszer csak bekattan nálam valami, és minden ősszel elkezdődik a tökéletes gesztenyepüré utáni kutatóakció. Ami talán csak az emlékeimben létezik, de azért nem adom fel!:-)
Ennek a süteménynek az elkészítésénél is gesztenyepüre féleséget használtam, a kész (bolti - de bio!) masszát tejszínhabbal lazítottam fel.

Hozzávalók:
2 csomag friss levelestészta(sütőpapírra feltekert), 1 adag (ízesített) gesztenyemassza, 2 dl tejszín, 2 alma, 3 ek barnacukor, fahéj, csoki+vaj a díszítéshez
  • A levelestésztát sütőpapírostól tepsibe terítem és kb. 6 cm átmérőjű korongokat szúrok ki (pl. pohárral) belőle. (a leeső tésztából jó kis sós -sajtos rudakat lehet sütni).
  • 200 fokon 10-15 perc alatt megsütöm a korongokat, melyek sütés közben  pogácsaszerűen megemelkednek.
  • Az almát meghámozom, apró kockákra vágom, a cukorral, fahéjjal megfőzöm, leturmixolom.
  • A gesztenyemasszát krumplinyomón áttöröm.
  • A tejszínt kemény habbá verem, majd lazán beleforgatom a gesztenyébe.
  • A pogácsákat félbe vágom, alsó részükre kenek egy kis almapépet, majd megpúpozom a gesztenyés masszával, végül" kalapként" rárakom a pogácsa másik felét.
  • Porcukorral, kevés vajjal összeolvasztott csokoládéból készített öntettel díszítem.

2010. október 16., szombat

Rosé-ra sült kacsamell sütőtökös csicsókával



A kacsa és a sütőtök szerintem remekül passzol egymáshoz. A sütőtökös csicsóka, mint köret gondolata, valahonnan a tejszínes krumplitól indult. Könnyű dolgom volt, a kert sarkában kiírthatatlanul terem a csicsóka már évek óta.


Hozzávaló: 
2 fél kacsamell, 2 ek olívaolaj, só, bors
1 kk puha vaj, 1 kk liszt, 1 dl száraz fehérbor
 25 dkg sült sütőtök (kb. 40 dkg nyers sütőtök), 50 dkg csicsóka, 1 dl tejszín, 1 dl tej, 2 ek reszelt parmezán,  só, őrölt szerecsendió
      -   Kacsamell elkészítése 
  •   A kacsamelleket megmossuk, szárazra töröljük, a bőrüket bevagdossuk, sózzuk, borsozzuk. 
  • Egy teflon sütőben felforrósítjuk az olajat, majd a melleket bőrös felükkel lefele 4 percig pirítjuk.
  • A melleket bőrös felükkel felfele tepsibe helyezzük, és 200 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. -Mártás elkészítés
  • A  mellek kisült zsiradékából 3 kanálnyit összeforralunk 1 dl száraz fehérborral, majd az egymással alaposan kikevert vajas liszttel besűrítjük.
-Sütőtökös csicsóka elkészítése:
  •   A sütőtököt 200 fokra melegített sütőben megsütjük. 
  •    A csicsókát (dörzsölős) szivaccsal lesúroljuk, vékony szeletekre vágjuk, vagy legyaluljuk
  • A tök kikapart húsát a sajttal, tejszínnel, tejjel pürésítjük, sóval, szerecsendióval fűszerezzük.
  • A masszát összekeverjük a csicsókával, és kivajazott kapcsos tortaformába öntjük.
  • 190 fokra előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt megsütjük a sütőtökös „tortát”.
  • A kacsamelleket vékonyan felszeleteljük, a sütőtökös csicsóka „torta”szelettel elrendezzük, majd meglocsoljuk a mártással.

2010. október 15., péntek

Pupora


Valamiért nagyon szeretem az ilyen általam csak pitty-putty típusúaknak nevezett ételeket, mint pl. a mákosguba, máglyarakás, túróval töltött zsemle. Ezek közé tartozik a családban csak pupora néven ismert túrós rakott kifli. A kissé már száraz kiflik újrahasznosítására ez a legjobb recept! Általában dupla adagot készítek belőle, de most csak egy túró volt itthon.

Hozzávalók:
3 kifli felkarikázva, 25 dkg túró, 1 tojás, 1 pohár tejföl, 1 vaníliáscukor, 2 dl tej, 2-3 ek kristálycukor, mazsola, vaj
  • A túrót, tojást, tejfölt, 2-3 ek cukrot és a beáztatott mazsolát összekeverem.
  • A tejet meglangyosítom, hozzáadom a vaníliás cukrot.
  • Egy kisméretű kivajazott tepsiben elhelyezem egy rétegben a felkarikázott kiflit, meglocsolom a tejjel.
  • Erre jön egy réteg túrós massza.
  • Aztán egy réteg kifli, tej, túrós massza, és már mehet is a 180 fokra előmelegített sütőbe.
  • Szép pirosra sütöm, és megeszem:-)
Melegen, hidegen egyaránt finom.

2010. október 13., szerda

Mogyorós almáspite


Még mindig az Ősz a téma! Most egy mogyorós almás pitét sütöttem, rengeteg alma termett nálunk idén, úgyhogy biztos lesznek még almás bejegyzések a jövőben is.

Hozzávalók:
-tésztához: 20 dkg liszt, 10 dkg darált mogyoró, 15 dkg barnacukor, 12 dkg vaj, 1 tojás, 1 kk őrölt fahéj
-töltelékhez: 8 közepes alma hámozva, szeletekre vágva, fél citrom leve, 10 dkg barnacukor
  •  A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, cipóvá formáljuk és folpackba csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük. A tészta állaga elég lágy, nem kell megijedni!
  • Az almát meglocsoljuk a citromlével, majd a cukorral együtt kb. 10 perc alatt megfőzzük.
  • A tészta 2/3-át kinyújtjuk, vajazott, lisztezett piteformába rakjuk úgy, hogy a pereméig felérjen, majd villával megszúrkodjuk.
  • A tésztára piteformára vágott sütőpapírt helyezünk, száraz babbal kitöltjük, majd a 180 fokra melegített sütőben 15 percig sütjük.
  • Eltávolítjuk a babot, sütőpapírt és további 5 percig sütjük a tésztát.
  • A tésztára kanalazzuk a langyosra hűlt almatölteléket.
  • A maradék tésztából "kigyót" sodrunk, és berácsozzuk a pite tetejét.
  • A pitét addig sütjük, amíg a rácsok szép pirosak nem lesznek.
Mogyoró helyett dióval, vagy mandulával is készíthetjük a tésztát! A receptet beneveztem a Pataki kerámia által meghirdetett receptversenyre...

2010. október 11., hétfő

Az ŐSZ maga....

H


Mit szóltok hozzá?? Ez maga az ŐSZ nekem! Tegnap készítettem, ez az első ilyen jellegű "alkotásom", és még Marci is segített:-), ő adogatta a bogyókat.

2010. október 3., vasárnap

Mézes zabpelyhes szilváspite


Kicsit elmaradtam mostanában a bejegyzésekkel, elég zűrös időszakon vagyok (remélem) túl, bár most meg az egyetem miatt sűrűsödnek majd a tennivalóim:-( Na, mindenesetre most bepótolok legalább egy bejegyzést. Még a szivaszezon közepén készítettem el egy családi összejövetelre az alábbi (valamelyik női lap főzős mellékletéből származó) szilvás pitét.

Hozzávalók:
-a tésztához
10 dkg túró, 8 dkg méz, 2 ek olaj, 1 tojás, 1 vaníliás cukor, 22 dkg liszt, 0,5 tasak sütőpor
-a töltelékhez
50 dkg szilva, 8 dkg zabpehely, 0,5 tk őrölt fahéj, 10 dkg dió, 5 dkg méz, 4 dkg vaj
  • A túrót a mézzel, olajjal, tojással, vaníliás cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet a sütőporral, majd egy órát pihentetjük a hűtőben folpackba csomagolva.
  • A töltelékhez a vajon megpirítjuk a zabpelyhet és a durvára tört dió felét. Egy kicsit hagyjuk hűlni, majd keverjük hozzá a mézet és a fahéjat.
  • A tésztát nyújtsuk ki, béleljünk ki vele egy kilisztezett, vajazott tepsit (vagy piteformát), úgy, hogy kis peremet csinálunk a tésztából.
  • A tésztán osszuk el a mézes, diós zabpelyhet, rakjuk ki a feldarabolt szilvával, és szórjuk a tetejére a maradék diót.
  • 180 fokra előmelegített sütőben süssük meg a tésztát  kb. 45 perc alatt.

Tonhalas fasírt


Még nyáron készítettem egy ebédre  Marcinak és magamnak a tonhalas fasírtokat, rucola salátával.

Hozzávalók:
2 tonhalkonzerv (1 olajos, 1 saját levében), 2 tojás, 1 kis hagyma, mustár, só, bors, petrezselyemzöld, zsemlemorzsa, olívaolaj
  • A tonhalat egy tálban villával összetörjük.
  • Hozzáadjuk a tojást, az apróra vágott hagymát, sóval, borssal, mustárral, citromlével, petrezselyemmel fűszerezzük, jól összekeverjük.
  • A masszából pogácsákat formálunk és beleforgatjuk a zsemlemorzsába.
  • A pogácsákat forró olajban kisütjük.
Igazi, gyerekkézbe való étel.

2010. augusztus 17., kedd

Fetás spenóttorta, gyerekméretben tortácska


Képzeljétek, a Csicseriborsós sárgarépa saláta receptemmel megnyertem a C-generáció sárgarépás fordulóját:-)  Úgyhogy most már csak becsületből is próbálok részt venni a még hátra lévő fordulókon.

Hozzávalók a tésztához: 
25 dkg liszt (én fele-fele arányban fehérlisztet és teljes kiőrlésű rozslisztet használtam), 12,5 dkg vaj, 1 tojás sárgája, egy csipet só, bors, 1 ek hideg víz

Hozzávalók a töltelékhez:
1 ek vaj+olívaolaj,0,5 kg leveles spenót (mirelit), 3 gerezd fokhagyma,só, bors, 25 dkg fetasajt, 2 tojás, 1 pohár tejföl, 6 ek tej, só, bors
  • A hozzávalókból összegyúrjuk a tésztát, majd folpackba csomagolva fél órára berakjuk a hűtőbe.
  • A vaj+olaj keverékén megfuttatjuk az apróra vágott fokhagymát, hozzáadjuk a mirelit spenótot, finoman sózzuk, borsozzuk és kb. 10 percig pároljuk, míg teljesen felenged.
  • A tésztát kinyújtjuk, belehelyezzük a kivajazott-lisztezett formába, villával megszúrkodjuk. A maradék tésztából 8 cm átmérőjű korongokat szaggatunk, és a kivajazott-lisztezett muffinformákba helyezzük, megszúrkodjuk.
  • 190 fokra előmelegített sütőben kb. 8 percig elősütjük a tésztát.
  • A tésztán és a muffinformákban elosztjuk a spenótot, rámorzsoljuk a fetasajtot.
  • A tojásból, tejfölből, tejből kevert, a feta miatt csak finoman sózott, borsozott masszát elosztjuk a tora és a muffinformák tetején, és kb. 20 perc alatt készre sütjük.

2010. augusztus 1., vasárnap

Sárgarépa saláta csicseriborsóval


Egyszer egy étteremben  ettem citromos sárgarápa salátát, azt fejlesztettem tovább csicseriborsóval, lilahagymával. A két éves kisfiamnak mindenesetre nagyon ízlett, vadászott a borsókra:-)
Ezzel a recepttel neveztem a Cebion receptversenyére.

Hozzávalók:
3 sárgarépa, 12,5 dkg csicseriborsó (vagy 1 doboz konzerves), 1 kis fej lilahagyma, 1 citrom leve,2 kanál olívaolaj, só, bors, petrezselyemzöld

  • A csicseriborsót 2-3 órára beáztatom, majd kb. 1 óra alatt sós vízben megfőzöm, leszűröm, hagyom kihűlni.
  • A sárgarépát nagy lyukú reszelőn lereszelem.
  • A lilahagymát csíkokra vágom.
  • Egy salátás tálban összekeverem a sárgarépát a csicseriborsóval és a hagymával.
  • A citromlét összekeverem az olívaolajjal, sózom, borsozom.
  • Az öntetet ráöntöm a salátára, összekeverem, majd egy nagy csokor aprított petrezselyemmel megszórom.

Cukkini fasírt


Talán Erdélyben ettem először cukkini fasírtot, méghozzá gombásat, és szinte mélyebb nyomot hagyott bennem, mint a roston sült pisztráng, bár azt is pusztítottuk rendesen:-)
Következzen most az én cukkini fasírtom receptje, gomba helyett sajttal.

Hozzávalók:
3 kis cukkini, 1 tojás, reszelt sajt, 1 gerezd fokhagyma, só, bors, petrezselyem, zsemlemorzsa, olaj
  • A cukkinit kis lyukú reszelőn lereszeltem, megsóztam és egy órát állni hagytam.
  • A szinte szárazra kinyomkodott cukkinihez kevertem egy tojást, a reszelt sajtot,  belenyomtam a fokhagymát, és borssal, petrezselyemzölddel fűszereztem.
  • A masszából kanálnyi mennyiségeket szaggattam, pogácsává formáztam, beleforgattam a morzsába és forró olajban mindkét oldalukat szép pirosra sütöttem.
Tzatzikival ettük, de szerintem egy kis zöldfűszeres joghurt is jól illene hozzá.

2010. július 29., csütörtök

Aszalt sárgabarackos, csirkemáj pástétomos lepénykék


Utolsó felvonás a Tokaji borkorcsolya és desszert versenyes történetemhez:-)
Ezek a lepénykék mindenféle kencéhez tökéletes "kanapék", de frissen, még melegen-langyosan fogyasztva az igaziak.

Hozzávalók a lepénykékhez:
12,5 dkg liszt, 1 tk sütőpor, 2 tojás, 1,25 dl tej, 1 ek tejföl, só, vaj vagy olaj a sütéshez
  • A lisztbe belekeverjük a sütőport, majd a 2 villával felvert tojást is.
  • Hozzákeverjük a tejet és a tejfölt, és megsózzuk.
  • Serpenyőben kis vajat, vagy olajat melegítünk.
  • A palacsintatésztánál kicsit sűrűbb masszából teáskanálnyi adagokat szaggatunk a serpenyőbe.
  • A kis lepénykéket addig sütjük, míg a tetejük "hólyagosodni" kezd.
  • Ekkor megforgatjuk őket, és szép aranybarnára sütjük a másik oldalukat is.
Hozzávalók a pástétomhoz:
50 dkg csirkemáj, 10 dkg vaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 ek felkockázott aszalt sárgabarack, 0,5+1 dl tokaji, 0,5 dl tejszín, 1 tk kakukkfű, só, bors
  • A sárgabarackot összeforraljuk a 0,5 dl tokajival, majd hűlni hagyjuk.
  • A májat megtisztítjuk, feldaraboljuk.
  • Egy serpenyőben 10 dkg vajon megpároljuk a felaprított vöröshagymát és hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát is.
  • Belekeverjük a májat és 2-3 percig pirítjuk.
  • Hozzáöntjük a maradék tokajit és kb. még 5 percig sütjük, majd lehúzzuk a tűzről és hűlni hagyjuk.
  • A langyosra hűlt májat botmixerrel összedolgozzuk kb. 2 ek sárgabarackkal és a 0,5 dl tejszínnel.
  • 1 tk kakukkfűvel, sóval, frissen őrölt borssal ízesítjük.
  • A pástétomot a lepénykékre halmozzuk, tetejüket a maradék sárgabarack kockákkal díszítjük.

Márványsajtos, körtés kosárkák


Szintén a Tokaji borkorcsolya és desszert versenyre készült a mazsolás, kacsamáj pástétomos kosárkák mintájára a márványsajtos, körtés változat. A kosárkák receptjét megtalálod itt.

Hozzávalók a körtés, márványsajtos töltelékhez:
15 dkg márványsajt, 1 dl tejszín, 1 nagyobb körte hámozva, apró kockákra vágva, só, bors, 1 ek vaj, 5 dkg dió
  • A vajon addig sütöm a felkockázott körtét, amíg el kezd kicsit karamellizálódni.
  • Hozzáadom a darabokra tördelt márványsajtot, a tejszínt, és összeolvasztom őket.
  • A márványsajt intenzív íze miatt óvatosan sózom, borsozom.
  • A diót száraz serpenyőben kicsit megpirítom, majd felaprítom.
  • A kosárkákat megtöltöm a márványsajtos-körtés masszával, tetejüket megszórom dióval.
A tölteléket kipróbáltam úgy is, hogy a körtét csak nyersen raktam a kosárkákba, majd leöntöttem a márványsajtos-tejszínes masszával. Nekem ez a változat a körte frissessége miatt ízlett igazán.

Mazsolás kacsamáj pástétomos kosárkák


Ezzel a recepttel is a már említett Tokaji borkorcsolya és desszert versenyen indultam. Többször készítettem már kisebb-nagyobb  összejövetelek alkalmával, nagy sikere volt még kosárka nélkül is, csak egyszerűen pirítósra kenve.

Hozzávalók a kosárkákhoz:
18,5 dkg liszt, 10 dkg kemény vaj + egy kicsi a formák kikenéséhez, 1 tojás, 1/4 tk só
  • A lisztbe belekeverjük a sót, majd összemorzsoljuk a vajjal.
  • A tojást villával felverjük és a liszt-vaj keverék közepébe öntjük, jól összegyúrjuk.
  • A tésztát folpackba csomagoljuk és fél órára berakjuk a hűtőbe.
  • A sütőt 200 fokra melegítjük.
  • A tésztát lisztezett deszkán kinyújtjuk és 8 cm átmérőjű (bögre méret) köröket szaggatunk.
  • Egy muffinsütő mélyedéseit kivajazzuk, belehelyezzük a tészta köröket és villával jól megszurkodjuk őket.
  • Kb. 9 perc alatt készre sütjük a kosárkákat, majd rácson kihűtjük őket.
Hozzávalók a pástétomhoz:
 50 dkg pecsenye kacsamáj, 2+3 ek puha vaj, 1 fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 ek mazsola, 0,5+1 dl tokaji, 3 ek tejszín, 1 tk kakukkfű, só, bors
  • A 3 ek mazsolát összeforraljuk 0,5 dl tokajival, majd hagyjuk kihűlni.
  • A májat megtisztítjuk, feldaraboljuk.
  • Egy serpenyőben 2 ek vajon megpároljuk az apróra vágott hagymát és hozzáadjuk az apróra vágott fokhagymát is.
  • Belekeverjük a májat és 2-3 percig pirítjuk.
  • Hozzáöntjük a maradék tokajit és kb. még 5 percig sütjük a májat, majd lehúzzuk a tűzről és hűlni hagyjuk.
  • A langyosra hűlt májat keverőtálba rakjuk, hozzáadunk kb. 2 evőkanálnyit a mazsolából, a maradék vajat, a tejszínt és botmixerrel jól összedolgozzuk.
  • Kakukkfűvel, sóval, frissen őrölt borssal ízesítjük.
  • A pástétomot a kosárkákba töltjük, tetejüket a maradék mazsolával díszítjük.

Aszalt sárgabarackos mandulás korongok


A történetet ott kezdeném, hogy még soha nem indultam semmiféle "gasztronómiai" jellegű megmérettetésen.  Aztán februárban véget ért a vizsgaidőszak, a gyerkőc is egyhuzamban két órát aludt délután, úgyhogy hirtelen tele lettem szabadidővel. És ekkor akadtam bele a Tokaji borkorcsolya és desszert verseny kiírásába. 3 borkorcsolyával (receptek jönnek) és 1 desszerttel neveztem. Desszert kategóriában II. helyezést értem el, de hogy kerek legyen a történet, a május végi Tokaji borfesztivál keretében megtartott ünnepélyes eredményhirdetésen a vizsgaidőszak miatt nem tudtam részt venni.

Hozzávalók:
3 tojásfehérje, 15 dkg finom kristálycukor, 1/2 tasak vaníliáscukor,csipetnyi só, 18 dkg darált mandula, 10 szem aszalt sárgabarack apró kockára vágva, 5 dkg fehércsokoládé (pl. Choceur)
  • A tojásfehérjéket a kristálycukorral jó kemény habbá verjük, hozzáadjuk a vaníliáscukrot, csipetnyi sót.
  • Laza mozdulatokkal belekeverjük a habba a mandulát és a barack kockákat.
  • A masszát habzsákba töltjük és sütőpapírral bélelt tepsibe szép kis köröket nyomunk belőle. Vigyázat, sütés közben megnőnek!
  • 150 fokra előmelegített sütőben 30 perc alatt megsütjük a korongokat.
  • A csokit gőz fölött megolvasztom és a korongokat csoki pöttyökkel, esetleg mandulaszemekkel díszítem.


2010. június 22., kedd

A mór inge - avagy Mohr im Hemd


Síelések alkalmával gyakran eszünk Mohr im Hemd-et. Az alábbi recept is egy síelésnek köszönhető, hiszen hazafelé jövet akadt a kezembe az utunkba eső Landzeit-ban a "Landzeit Rezeptsammlung", s benne a kedvelt desszert elkészítésének módja. A recept bevált, tél óta már többször is elkészítettem az alábbiak szerint:

Hozzávalók 4 adaghoz:
50 g zsemlemorzsa, 80 g tej
70 g vaj, 60 g olvasztott étcsokoládé, 1 csg vaníliás cukor
2 tojás sárgája, 50 g darált mandula v. mogyoró
2 tojásfehérje, 45 g cukor

  • A zsemlemorzsát elkeverjük a langyos tejjel és állni hagyjuk.
  • A vajat, olvasztott csokoládét és a vaníliás cukrot habverővel habosra keverjük, majd hozzáadjuk a tojássárgákat, a darált mandulát és a tejjel elkevert zsemlemorzsát.
  • A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük és lazán beleforgatjuk a mandulás masszába.
  • 4 formát (nálam kávésbögre) kivajazunk, megtöltjük 3/4ig a masszával, és magas falú tepsibe állítjuk a formákat.
  • 180 fokra előmelegített sütőbe helyezzük a tepsit a formákkal, majd forró vizet öntünk bele úgy, hogy a formák feléig érjen.
  • Kb. 30 perc alatt készre sütjük (tűpróba!) a "mórokat".
A formából a kihűlt sütit kiborítjuk, majd csokoládéöntettel (én a csokoládét gőzfürdőben szoktam megolvasztani és tejszínnel, vajjal dúsítom), és tejszínhabbal "felöltöztetjük".

2010. június 21., hétfő

Somogyi - pontosabban balatonboglári borvidéki - borászok vacsorái

Májusban úgy alakult, hogy két borvacsorán is részt vettünk, mégpedig az Abszintban megrendezett Konyári, és a Leroy Cafe Óbudában megtartott vacsorán.
Szokásomhoz híven, emlékeztetőül magamnak, rögzítem, mit ettünk-ittunk.

Konyári Borvacsora
  • Nyári tekercs spárgával és füstölt tofuval - Konyári Rosé 2009
  • Zsenge borsós risotto posírozott vadlazaccal - Konyári Loliense Fehér 2009
  • Fürj tárkonyos paradicsomöntettel és erdei gombákkal - Konyári Kékfrankos 2008
  • Eper sorbet
  • Báránysült medvehagyma pesto-s újburgonyával - Konyári Cabernet-Syrah 2008
  • Kókuszos kocka házi datolya parféval - Konyári Sessio 2006
Légli Géza borvacsora
  • Zöld spárga grillezett kecskesajttal, málna sabayonnal - Szőlőskislaki Sauvignon Blanc 2008
  • Masclum saláta aszalt meggyes füstölt libamáj terrinnel - Szőlőskislaki Chardonnay 2008
  • Paprika-paradicsom krémleves, pancetta chipsszel - Szőlőskislaki Rosé 2009
  • Borjú pofa vargánya gombás demi glace-szal, medvehagymás parázsburgonyával - Jánoshegyi Merlot 2008
  • Epres sajttorta csokoládé chipsszel - Szőlőskislaki Válogatás Cabernet Franc 2008
Aztán úgy alakult, hogy Pünkösdkor egy kellemes estét töltöttünk el Légli Géza Kislaki Bormanufaktúrájában. Csak ajánlani tudom mindenkinek: kellemes környezet, szép borok, finom falatok, jó beszélgetés, és igény szerint szálláshely is megoldható a faluban.

2010. március 26., péntek

Áfonyás muffin (friss és/vagy aszalt áfonyával)


A Nélkülözhetetlen vegetáriánus szakácskönyvben bukkantam erre a receptre. Éppen kapóra jött, mert nem fogyott el a most kapható eléggé íztelen friss áfonya, így egy kanál aszalt áfonyával kiegészítve már meg is lett a recepthez szükséges adag.

Hozzávalók:
 37,5 dkg liszt, 1 ek sütőpor, 14,5 dkg barna cukor, 12,5 dkg olvasztott vaj, 2 kissé felvert tojás, 2,5 dl tej, 15 dkg áfonya
  • A lisztet, sütőport, cukrot egy nagy tálban összekeverjük, közepébe mélyedést készítünk.
  • Hozzáadjuk az olvasztott vajjal elkevert tojást és a tejet, laza mozdulatokkal, egy villával összekeverjük.
  • Végül belekeverjük az áfonyát, és a jó sűrű tésztával megtöltjük a muffinsütő mélyedéseit.
  • 210 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt (tűpróba!) megsütjük a muffinokat.

2010. február 2., kedd

Szepsy borvacsora

Még januárban vettünk részt az Abszint által szervezett Szepsy borvacsorán. Jól éreztük magunkat, jót ettünk-ittunk. Hogy mit?? Leírom szépen sorjában.
  • Golgota gyümölccsel pácolt vöröstonhal citromfű nyárson
  • Szepsy Édes Szamorodni 2006

  • Kacsamáj polentával, birsmártással
  • Szepsy Furmint 2007

  • Tigrisrák pisztácia pesto-val, mangóval
  • Szepsy Furmint Urbán dűlő 2008

  • Licsi sorbet

  • Nyúlgerinc gesztenyés gnocchival
  • Szepsy Hárslevelű Király dűlő 2007

  • Roquefort mostarda-val
  • Szepsy 6 puttonyos aszú 2003
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...