2012. március 28., szerda

Medvehagyma krémleves


Újra itt a medvehagyma szezon! Az előző években felhasználtam már túrókrémhez, töltött karajban, lepényen, risotto-hoz, pestoként és most jöjjön a krémleves receptje.

Hozzávalók:
1 csokor medvehagyma, 2 közepes burgonya, 1 kis hagyma, 7,5 dl víz vagy zöldségalaplé, 1 dl tejszín, só, fehér bors
  • A hagymát megpucolom, felkockázom, kevés olajon elkezdem párolni.
  • Hozzáadom a felkockázott krumplit és a durvára vágott medvehagymát is.
  • Amikor a medvehagyma összeesik, felöntöm a vízzel, sózom, borsozom.
  • Ha a krumpli már puha, jöhet a botmixer!
  • A levest kis tejszínnel finomítom, utánaízesítem és egyet forralok még rajta tálalás előtt.


2012. március 25., vasárnap

Svéd zabpelyhes kekszek


Marcinak nagyon ízlett ez a keksz, így nem volt kérdés, hogy a receptet is meg kell szereznem hozzá, melyről kiderült, hogy Svédországból származik. Én rögtön dupla adagot sütöttem belőle. Nagyon finom, roppanós lett, de legközelebb a cukor mennyiségét kb. a harmadával csökkenteni fogom.

Hozzávalók:
10 dkg vaj, 1,5 dl cukor, 1 tojás, 3 dl zabpehely, 1 tk sütőpor, 1 ek liszt

  • A vajat felolvasztom, kicsit hagyom hűlni, majd belekeverem a zabpelyhet.
  • A cukrot kikeverem a tojással, hozzáadom a zabpelyhes vajat, majd a sütőporral elkevert lisztet is.
  • Sütőpapírral bélelt tepsire teáskanálnyi adagokat adagolok a masszából, egymástól kb. 3 cm-re, mert ezek a kekszek bizony nagyra nőnek.
  • 180 fokra előmelegített sütőben kb. 10 perc alatt megsütöm a kekszeket, de a sütőpapírról csak akkor veszem le őket, ha már teljesen kihűltek.
Ha valaki szép pici kekszeket szeretne sütni, akkor inkább kávéskanállal adagolja a masszát!

2012. március 24., szombat

Töltött szűzérme


Az utóbbi időben egyre gyakrabban veszek szűzérmét. Nagyon hálás húsdarab, sokféleképpen és nem utolsó sorban viszonylag gyorsan elkészíthető. Lehet belőle szép kis medallionokat sütni, de egészben is megtölthető, szinte bármivel.  Ezúttal én két szűzérmét töltöttem meg különböző töltelékkel, az egyiket reszelt sajt + mustár + kolbász keverékével, a másikat vékonyra szeletelt füstölt sonkával + aszalt paradicsommal + mozzarellával.
  • Az egész szűzérméket hosszában bevágtam, kiterítettem, majd folpack közé rakva kiklopfoltam, sóztam, borsoztam.
  • Megpakoltam a töltelékkel, majd felgöngyöltem és baconnel körbetekertem, hústűvel megtűztem.
  • A tekercsek minden oldalát kevés olívaolajon lepirítottam egy serpenyőben.
  • Egy tepsibe póréhagymát, lila hagymát, kaliforniai paprikát és előpárolt répaszeleteket helyeztem, majd a tekercseket ráfektettem a zöldségágyra.
  • Kevés fehérbort löttyintettem alá és alufóliával letakarva megpároltam, végül még kicsit fólia nélkül is megpirítottam.
  • A tekercseket felszeletelés előtt pár percig hagytam pihenni, majd a zöldségágyon tálaltam és zelleres burgonyapürét kínáltam hozzájuk.

2012. március 23., péntek

Galambbegy saláta sült szalonnakockával


A galambbegy salátát madársalátaként is ismerik és németül is két féle elnevezéséről tudok: Vogerlsalat vagy Feldsalat. Gazdag C és B1 vitaminban, továbbá magnéziumban, káliumban, cinkben és vasban.

Hozzávalók:
1 doboz galambbegy saláta, bacon kockázva, 3 fokhagyma gerezd, szőlőmagolaj,  fél citrom leve, mustár, só, bors

  • A bacont felkockázom és egy serpenyőben kisütöm, majd a szalonnakockákat kiszedem a serpenyőből.
  • A kisült zsíron megpárolom a szeletelt fokhagymát.
  • A szőlőmagolajból, citromléből,  kis mustárból elkészítem a dresszinget, sóval, borssal fűszerezem és ráöntöm a salátára.
  • Hozzákeverem a zsírból kiszedett fokhagymát és jól összekeverem,  majd  a tetejére szórom a szalonnakockákat is.



2012. március 10., szombat

Sacher torta - kímélősen


Kedves barátném X éves lett! És legutóbb, amikor Bécsben jártam, Sacher tortát kért tőlem, de sajnos akkor nem sikerült eleget tennem a kérésének:-( Most viszont nem kellett törnöm a fejemet, hogy milyen tortát süssek neki. Ráadásul még kutatóexpedíciót sem kellett szerveznem a recept megszerzése érdekében, mert a Nők lapja Konyha legújabb számában pont megtalálható a Sacher torta receptje. Diétás változatban, ami X felett már nem hátrány:-))

Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:
3 tojás, 6 dkg fruktóz (nálam nyírfacukor), 5 dkg Ráma (nálam vaj), 6 dkg teljes kiőrlésű liszt, fél csomag sütőpor, 6 dkg aprított dió, 1,5 dkg sovány kakaópor
A töltéshez: 25 dkg diabetikus baracklekvár (nálam anyukám lekvárja), 15 dkg diabetikus csokoládé (nálam Dr. Oetker ét tortabevonó - nem kockáztattam)

  • A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjét a fruktózzal habbá verjük, a sárgáját a puha rámával kikeverjük, majd a habba forgatjuk.
  • A sütőport, diót és a kakaóport összekeverjük a liszttel, majd a masszába forgatjuk, amit a kivajazott, kilisztezett formába öntünk.
  • A tésztát először 180 fokon 15 percig sütjük, majd 160 fokon további 15 percig (tűpróba!)
  • Hagyjuk kihűlni, majd vágjuk 3 lapra és töltsük meg lekvárral úgy, hogy a külsejét is körbekenjük.
  • Tegyük hűtőbe pihenni.
  • A csokoládét gőz fött vagy mikróban megolvasztjuk és bevonjuk vele a tortát. 
Sajnos felszeletelt állapotban nem tudok fotót felrakni, de garantálom, hogy jól sikerült.-)


2012. március 8., csütörtök

Borajánló

Olvastátok Gasztroszex mai bejegyzését?? Mivel teljesen véletlenül én is az általa javasolt bort kóstolgatom éppen, mégpedig  Lelovits Tamás Rozé Cuvéejét 2011-ből, nem hagyhatom szó nélkül a dolgot! Eperrel is csúcs, az egyik legjobb rozé, amit mostanában ittam. És én tudok ajánlani egy jobb beszerzési forrást is! Keressétek kovacs.gabor@borhazmagyarorszag.hu -t, kérjetek borlistát, mert Budapesten belül NINCS MINIMUM rendelési mennyiség és NINCS SZÁLLÍTÁSI DÍJ sem. Az említett Rozé pedig nála 831 Ft+Áfa áron kapható, és ez nem vicc!!
 Egyébként kézműves borokat forgalmaznak, Lelovitson kívül Villányból beszerezhetőek náluk a Janus borok is, illetve Szekszárdból az újonnan felfedezett pincészetek, mint Tringa, Pastor, Prantner borai is, és még sok más!

2012. március 6., kedd

Áfonyás palacsinta


Ez (is) egy naggggggyon egyszerű recept! Valamikor ezer éve a TV Paprikán láttam Jamie Oliver-rel egy műsort, ahol a kislányaival közösen készített - ha jól emlékszem - körtés palacsintát. A receptet megjegyezni nem volt nehéz: 1 tojás, 1 adag liszt, 1 adag tej. Én 1 tojáshoz 1/2 - 3/4 bögrényi lisztet és ugyanannyi tejet szoktam adni, majd a jól elkevert masszába egy almát vagy körtét belereszelni. Most áfonyát szórtam bele. Cukrozni nem szoktam sütés előtt, viszont az olvasztott vajon kisült a palacsintát mindig jól megszórom fahéjas porcukorral. Marci szerint nyammm-nyammm és anya szakács:-))

2012. március 4., vasárnap

Meggyes lepény


Azt hiszem, ez az első év, amikor nem május végén kapok észbe, hogy tele a mélyhűtő tavalyi meggyel, stb...
A most felszínre került nagy zacskónyi gyümölcsből igazi nyarat idéző lepény készült, melynek érdekessége, hogy liszt helyett zsemlemorzsát írt elő a recept. És ha eddig ti sem kaptatok észbe, akkor hajrá!, mert ideje elhasználni a tavaly lefagyasztott gyümölcs, zöldség készleteket!

Hozzávalók:
12 dkg zsemlemorzsa, 1 kk sütőpor, 1 csipet só, 6 tojás, 10 dkg puha vaj, 20 dkg cukor (nálam 10 dkg nyírfacukor), 1 citrom reszelt héja, (1kk vaníliapaszta), 
1/2 kg magozott meggy (vagy cseresznye), 1 púpos kanál liszt, 2 ek barnacukor, 1 kk őrölt fahéj

  • A zsemlemorzsát, sütőport és a sót összekeverjük egy kis tálban.
  • A tojásokat kettéválasztjuk, a fehérjéből kemény habot verünk.
  • Egy nagy tálban összedolgozzuk a vajat, cukrot, citromhéjat, vaníliát, majd hozzákeverjük a tojássárgákat és végül a zsemlemorzsát is.
  • Ezután a tojásfehérje hab 1/3-val, fakanállal fellazítjuk a zsemlemorzsás masszát, majd laza mozdulatokkal beledolgozzuk a maradék habot.
  • A tésztát közepes méretű kivajazott, lisztezett tepsibe öntjük.
  • A kimagozott meggyet megszórjuk a liszttel, összeforgatjuk, majd a meggyet elrendezzük a tészta tetején és megszórjuk a fahéjas barna cukorral.
  • A tésztát 180 fokra előmelegített sütőben kb. 35 perc alatt megsütjük. (Tűpróba!)
Recept eredetije: Stahl Magazin 2010. nyár


2012. március 2., péntek

Répás-zabpelyhes muffin


Hááát, ezt is megéltük, megjelent magyarul a GoodFood, nagyobb gondunk sose legyen. Kíváncsi voltam, melyik magyar gasztrobloggernek sikerült bekerülnie az első számba. Talált, süllyedt:-) Jöjjön most akkor Ízbolygó répás-zabpelyhes sütije, áfonya helyett mazsolával, kristálycukor helyett fele mennyiségű nyírfacukorral. A lekvárt pedig véletlenül kifelejtettem.

Hozzávalók:
3 tojás, 10 dkg cukor, 6 dkg sárgarépa finomra reszelve, 1 ek baracklekvár, 3 dkg liszt, 10 dkg őrölt mandula, 1/2 tk sütőpor, 6 dkg zabpehely, 8 dkg aszalt áfonya
  • A tojást a cukorral kikeverjük, majd hozzáadjuk a reszelt sárgarépát és a lekvárt.
  • A lisztet a mandulával, sütőporral, zabpehellyel és az áfonyával elkeverjük, majd a két tál tartalmát összekeverjük.
  • A muffinsütő mélyedéseibe muffinpapírt helyezünk, majd a kapszlikban elosztjuk a süti-masszát.
  • 180 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük a muffinokat.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...