2010. október 30., szombat

Almás sütőtökfelfújt kacsamájjal



Még mindig Ősz! és egy újabb változat a sütőtök és kacsa remek párosának népszerűsítésére.
A légiesen könnyű sütőtökfelfújtat apró kockákra vágott almával frissítettem és gyönyörűen megsütött kacsamáj szeletekkel tálaltam. Izgalmas ízek, remek látvány!  

Hozzávalók:
-25 dkg hízott kacsamáj 1 cm-es szeletekre vágva, só, bors, jó minőségű balzsamecet
-40 dkg kockára vágott sütőtökhús, 3 tojás, negyed gerezd alma hámozva, nagyon apró kockára vágva, 1 kis fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 ek vaj, só, bors, őrölt szerecsendió + vaj, zsemlemorzsa a formákhoz
  • A sütőtökfelfújt elkészítése
  • A vajon megpároljuk az apróra vágott hagymát, a felaprított fokhagymát, majd hozzáadjuk a kockára vágott sütőtököt, sózzuk és fedő alatt megpároljuk
  • A megpuhult sütőtököt pürésítjük, frissen őrölt borssal, szerecsendióval fűszerezzük, szükség szerint sózzuk,  majd egyesével hozzákeverjük a tojások sárgáját.
  •  Ezt követően belekeverjük az almakockákat is, majd lazán beleforgatjuk a tojásfehérjéből vert habot.
  •  4 felfújt formát kivajazunk, morzsával beszórjuk, és ¾ részig megtöltjük a sütőtökös masszával.
  • A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a felfújtformákat egy magasabb falú tepsibe állítjuk, a sütőbe helyezzük, majd ujjnyi magasan meleg vizet töltünk a tepsibe.
  •   A felfújtat kb. 20-25 perc alatt készre sütjük. A sütőt az első 10 percben nem szabad kinyitni!
A kacsamáj elkészítése:
  •  A máj szeleteket sózzuk, borsozzuk.
  • Egy teflon serpenyőt szárazon jól felmelegítünk, majd beletesszük a májszeleteket és azonnal visszavesszük a hőmérsékletet.
  • A szeleteket fél percig sütjük, megfordítjuk, majd a serpenyőt félrehúzzuk a tűzről, így a májszeletek további másfél perc alatt készre sülnek.
A felfújtat a formában óvatosan körbevágjuk, hogy elváljon a széle, majd óvatosan tányérra borítjuk, elrendezzük a májszeleteket, majd a máj kisült zsírjával és jó minőségű balzsamecettel díszítjük.

2010. október 21., csütörtök

Gyors vacsora - még mindig az ŐSZ jegyében


Ezt a gyors, könnyű vacsorát dobtam össze tegnap este mindenféléből, amit találtam. Legtovább a zellerszár kierezése tartott, de jópofa dolog, olyan, mintha damilokat húzogatnál ki.

Hozzávalók:
4 zellerszár felszeletelve, 10 dkg sajt felkockázva, 1 alma felkockázva,  1 maréknyi szőlő felezve-magozva, 1 kis maréknyi dió aprítva
Az öntethez 1 dl kefír, 1 ek majonéz, 1 tk mustár, fél citrom leve, só, bors,

  • A hozzávalókat összekeverem egy salátástálban, majd az egészet nyakon borítom az öntettel.
  • Én diós Jókenyér pirítóssal ettem.

2010. október 18., hétfő

Almás-gesztenyés leveles pogácsák


Imádom a gesztenyepürét! Ahogy elkezdenek színesedni a levelek, előkerül a vastagabb kabát, egyszer csak bekattan nálam valami, és minden ősszel elkezdődik a tökéletes gesztenyepüré utáni kutatóakció. Ami talán csak az emlékeimben létezik, de azért nem adom fel!:-)
Ennek a süteménynek az elkészítésénél is gesztenyepüre féleséget használtam, a kész (bolti - de bio!) masszát tejszínhabbal lazítottam fel.

Hozzávalók:
2 csomag friss levelestészta(sütőpapírra feltekert), 1 adag (ízesített) gesztenyemassza, 2 dl tejszín, 2 alma, 3 ek barnacukor, fahéj, csoki+vaj a díszítéshez
  • A levelestésztát sütőpapírostól tepsibe terítem és kb. 6 cm átmérőjű korongokat szúrok ki (pl. pohárral) belőle. (a leeső tésztából jó kis sós -sajtos rudakat lehet sütni).
  • 200 fokon 10-15 perc alatt megsütöm a korongokat, melyek sütés közben  pogácsaszerűen megemelkednek.
  • Az almát meghámozom, apró kockákra vágom, a cukorral, fahéjjal megfőzöm, leturmixolom.
  • A gesztenyemasszát krumplinyomón áttöröm.
  • A tejszínt kemény habbá verem, majd lazán beleforgatom a gesztenyébe.
  • A pogácsákat félbe vágom, alsó részükre kenek egy kis almapépet, majd megpúpozom a gesztenyés masszával, végül" kalapként" rárakom a pogácsa másik felét.
  • Porcukorral, kevés vajjal összeolvasztott csokoládéból készített öntettel díszítem.

2010. október 16., szombat

Rosé-ra sült kacsamell sütőtökös csicsókával



A kacsa és a sütőtök szerintem remekül passzol egymáshoz. A sütőtökös csicsóka, mint köret gondolata, valahonnan a tejszínes krumplitól indult. Könnyű dolgom volt, a kert sarkában kiírthatatlanul terem a csicsóka már évek óta.


Hozzávaló: 
2 fél kacsamell, 2 ek olívaolaj, só, bors
1 kk puha vaj, 1 kk liszt, 1 dl száraz fehérbor
 25 dkg sült sütőtök (kb. 40 dkg nyers sütőtök), 50 dkg csicsóka, 1 dl tejszín, 1 dl tej, 2 ek reszelt parmezán,  só, őrölt szerecsendió
      -   Kacsamell elkészítése 
  •   A kacsamelleket megmossuk, szárazra töröljük, a bőrüket bevagdossuk, sózzuk, borsozzuk. 
  • Egy teflon sütőben felforrósítjuk az olajat, majd a melleket bőrös felükkel lefele 4 percig pirítjuk.
  • A melleket bőrös felükkel felfele tepsibe helyezzük, és 200 fokos sütőben kb. 20 perc alatt megsütjük. -Mártás elkészítés
  • A  mellek kisült zsiradékából 3 kanálnyit összeforralunk 1 dl száraz fehérborral, majd az egymással alaposan kikevert vajas liszttel besűrítjük.
-Sütőtökös csicsóka elkészítése:
  •   A sütőtököt 200 fokra melegített sütőben megsütjük. 
  •    A csicsókát (dörzsölős) szivaccsal lesúroljuk, vékony szeletekre vágjuk, vagy legyaluljuk
  • A tök kikapart húsát a sajttal, tejszínnel, tejjel pürésítjük, sóval, szerecsendióval fűszerezzük.
  • A masszát összekeverjük a csicsókával, és kivajazott kapcsos tortaformába öntjük.
  • 190 fokra előmelegített sütőben kb. 1 óra alatt megsütjük a sütőtökös „tortát”.
  • A kacsamelleket vékonyan felszeleteljük, a sütőtökös csicsóka „torta”szelettel elrendezzük, majd meglocsoljuk a mártással.

2010. október 15., péntek

Pupora


Valamiért nagyon szeretem az ilyen általam csak pitty-putty típusúaknak nevezett ételeket, mint pl. a mákosguba, máglyarakás, túróval töltött zsemle. Ezek közé tartozik a családban csak pupora néven ismert túrós rakott kifli. A kissé már száraz kiflik újrahasznosítására ez a legjobb recept! Általában dupla adagot készítek belőle, de most csak egy túró volt itthon.

Hozzávalók:
3 kifli felkarikázva, 25 dkg túró, 1 tojás, 1 pohár tejföl, 1 vaníliáscukor, 2 dl tej, 2-3 ek kristálycukor, mazsola, vaj
  • A túrót, tojást, tejfölt, 2-3 ek cukrot és a beáztatott mazsolát összekeverem.
  • A tejet meglangyosítom, hozzáadom a vaníliás cukrot.
  • Egy kisméretű kivajazott tepsiben elhelyezem egy rétegben a felkarikázott kiflit, meglocsolom a tejjel.
  • Erre jön egy réteg túrós massza.
  • Aztán egy réteg kifli, tej, túrós massza, és már mehet is a 180 fokra előmelegített sütőbe.
  • Szép pirosra sütöm, és megeszem:-)
Melegen, hidegen egyaránt finom.

2010. október 13., szerda

Mogyorós almáspite


Még mindig az Ősz a téma! Most egy mogyorós almás pitét sütöttem, rengeteg alma termett nálunk idén, úgyhogy biztos lesznek még almás bejegyzések a jövőben is.

Hozzávalók:
-tésztához: 20 dkg liszt, 10 dkg darált mogyoró, 15 dkg barnacukor, 12 dkg vaj, 1 tojás, 1 kk őrölt fahéj
-töltelékhez: 8 közepes alma hámozva, szeletekre vágva, fél citrom leve, 10 dkg barnacukor
  •  A tészta hozzávalóit összegyúrjuk, cipóvá formáljuk és folpackba csomagolva 1 órára hűtőbe tesszük. A tészta állaga elég lágy, nem kell megijedni!
  • Az almát meglocsoljuk a citromlével, majd a cukorral együtt kb. 10 perc alatt megfőzzük.
  • A tészta 2/3-át kinyújtjuk, vajazott, lisztezett piteformába rakjuk úgy, hogy a pereméig felérjen, majd villával megszúrkodjuk.
  • A tésztára piteformára vágott sütőpapírt helyezünk, száraz babbal kitöltjük, majd a 180 fokra melegített sütőben 15 percig sütjük.
  • Eltávolítjuk a babot, sütőpapírt és további 5 percig sütjük a tésztát.
  • A tésztára kanalazzuk a langyosra hűlt almatölteléket.
  • A maradék tésztából "kigyót" sodrunk, és berácsozzuk a pite tetejét.
  • A pitét addig sütjük, amíg a rácsok szép pirosak nem lesznek.
Mogyoró helyett dióval, vagy mandulával is készíthetjük a tésztát! A receptet beneveztem a Pataki kerámia által meghirdetett receptversenyre...

2010. október 11., hétfő

Az ŐSZ maga....

H


Mit szóltok hozzá?? Ez maga az ŐSZ nekem! Tegnap készítettem, ez az első ilyen jellegű "alkotásom", és még Marci is segített:-), ő adogatta a bogyókat.

2010. október 3., vasárnap

Mézes zabpelyhes szilváspite


Kicsit elmaradtam mostanában a bejegyzésekkel, elég zűrös időszakon vagyok (remélem) túl, bár most meg az egyetem miatt sűrűsödnek majd a tennivalóim:-( Na, mindenesetre most bepótolok legalább egy bejegyzést. Még a szivaszezon közepén készítettem el egy családi összejövetelre az alábbi (valamelyik női lap főzős mellékletéből származó) szilvás pitét.

Hozzávalók:
-a tésztához
10 dkg túró, 8 dkg méz, 2 ek olaj, 1 tojás, 1 vaníliás cukor, 22 dkg liszt, 0,5 tasak sütőpor
-a töltelékhez
50 dkg szilva, 8 dkg zabpehely, 0,5 tk őrölt fahéj, 10 dkg dió, 5 dkg méz, 4 dkg vaj
  • A túrót a mézzel, olajjal, tojással, vaníliás cukorral habosra keverjük, hozzáadjuk a lisztet a sütőporral, majd egy órát pihentetjük a hűtőben folpackba csomagolva.
  • A töltelékhez a vajon megpirítjuk a zabpelyhet és a durvára tört dió felét. Egy kicsit hagyjuk hűlni, majd keverjük hozzá a mézet és a fahéjat.
  • A tésztát nyújtsuk ki, béleljünk ki vele egy kilisztezett, vajazott tepsit (vagy piteformát), úgy, hogy kis peremet csinálunk a tésztából.
  • A tésztán osszuk el a mézes, diós zabpelyhet, rakjuk ki a feldarabolt szilvával, és szórjuk a tetejére a maradék diót.
  • 180 fokra előmelegített sütőben süssük meg a tésztát  kb. 45 perc alatt.

Tonhalas fasírt


Még nyáron készítettem egy ebédre  Marcinak és magamnak a tonhalas fasírtokat, rucola salátával.

Hozzávalók:
2 tonhalkonzerv (1 olajos, 1 saját levében), 2 tojás, 1 kis hagyma, mustár, só, bors, petrezselyemzöld, zsemlemorzsa, olívaolaj
  • A tonhalat egy tálban villával összetörjük.
  • Hozzáadjuk a tojást, az apróra vágott hagymát, sóval, borssal, mustárral, citromlével, petrezselyemmel fűszerezzük, jól összekeverjük.
  • A masszából pogácsákat formálunk és beleforgatjuk a zsemlemorzsába.
  • A pogácsákat forró olajban kisütjük.
Igazi, gyerekkézbe való étel.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...