2007. december 9., vasárnap

Fetával töltött csiperke


Nálunk szerencsére nem csak én forgolódom szívesen a konyhában. Az a legjobb, amikor megosztjuk magunk között a szakács és kukta szerepet, közben beszélgetünk, kibontunk egy palack bort, elkészül a vacsora, megterítünk, és együtt falatozunk.

Most én kuktáskodtam, meg összedobtam egy salátát, amíg párom elkészítette a gombát.

Hozzávalók:
20 szép nagy fej csiperke, 10 dkg fetasajt, 1 vöröshagyma, 2 kanál zsemlemorzsa, kis olívaolaj, kevés vaj, kis só, fehérbors, petrezsemzöld.

  • A gombakalapokat megtisztítjuk, tönkjét kivágjuk és felaprítjuk.
  • A kalapokat egy tálban megforgatjuk az olívaolajban, majd kalapjukkal lefele sütőpapírral borított tepsire helyezzük.
  • Az apróra vágott hagymát a vajon megpároljuk, hozzáadjuk a felaprított gombatönköket, és amikor már megpuhult, a zsemlemorzsát is, enyhén sózzuk ( a feta is sós!), borsozzuk, belekeverjük a petrezselyemzöldet.
  • A sajtot villával széttörjük és a masszához keverjük.
  • A gombakalapokat megtöltjük a fetás krémmel és 200 fokra előmelegített sütőben kb. 10 percig sütjük.
  • Amikor elkészült, friss petrezsemlyemzölddel díszíthetjük.

A salátához összevágtam, amit a hűtőben találtam (paprika, paradicsom, újhagyma, kínaikel, jégsaláta, sárgarépa), és zöldfűszeres joghurttal meglocsoltam.


2007. november 20., kedd

Hihetetlen hétvége Gasztronómiában!


Magyarország legnagyobb online könyváruházában, a BOOKLINE-on 25-50% kedvezménnyel rendelhető meg 22 kiadó közel 400 féle gasztronómiai kiadványa 2007. november 23-án 16 órától november 26-án 10 óráig.
Egy szép szakácskönyv karácsonyi ajándéknak sem utolsó!:-)

2007. november 19., hétfő

Rokfortos körtés penne




Ahogy így elnézegetem a fenti képet - tényleg semmi különös, egy kis penne valamilyen szósszal, meg kockára vágott valamikkel - el nem tudnám képzelni, hogy mennyire egyedi íze van a rokfort és a körte kombinációjának. Első alkalommal egy hirtelen ötlettől vezérelve készítettem el ezt a tésztát, valószínűleg a tudatalattimban már mozgolódott egy ideje ez a sajt-gyümölcs párosítás:-)

Hozzávalók:
30 dkg penne, 1 nagyobb vajkörte, kevés vaj, 0,5 dl fehérbor, 10 dkg rokfort, 1,5 dl főzőtejszín, őrölt bors, só-olaj a tészta kifőzéséhez

  • Amíg a tészta a leírásnak megfelelően elkészül, al dentére fő, először is meghámozom a körtét, szeletekre, majd kockákra vágom, kevés citromlét csöpögtetek rá, hogy ne barnuljon meg.
  • Serpenyőben felforrósítok egy nagyon pici vajdarabot, rádobom a körtét, és addig sütögetem, amíg el kezd kicsit pirosodni, karamellizálódni.
  • Ekkor hozzáöntök egy löttyintésnyi bort, nálunk most éppen egy kis üveg késői szüretelésű fehérbor volt felbontva, és hagyom, hogy a bor nagy része elpárologjon.
  • Most lehet a körtéhez morzsolni a rokfort sajtot, és hozzáönteni a tejszínt. Én a rokfort domináns íze miatt sót szinte nem is használtam, csak feketeborsot őröltem rá.
  • Végül a mártást ráöntjük a tésztára, kicsit hagyjuk, hogy megszívja magát, és már lehet is tálalni.

2007. november 10., szombat

Tonhalsaláta


Ma este libavacsorára vagyunk hivatalosak, azaz igazából batyus-bál szerűen összehozunk egy jó kis Márton-napi dínom-dánomot. Mi a borokért felelünk, így nem kellett nagy készülődésbe fognunk. Nem is főztünk, ebédre csak tonhalsalátát csináltam.

Hozzávalók 2 személyre:
2 újhagyma, 1 fél kígyóuborka, 2 paprika, 2 paradicsom, kínai kel, 1 doboz tonhal, 2 tojás, kapribogyó, olívaolaj, só, bors, citromlé
  • A hozzávalókat összeaprítottam, ráborítottam a tonhalat, sóztam, borsoztam, citromlével és olívaolajjal meglocsoltam, szórtam rá kapribogyót, és végül egy kínaikel levélen tálaltam, főtt tojással díszítettem.
Ha olajban eltett tonhalkonzervem van, akkor annak az olaját öntöm a salátára.

2007. november 6., kedd

Vida Péter borvacsora

Nekem úgy tűnik, újabban egyre több borvacsorát szerveznek Budapesten. A legkülönfélébb éttermek próbálkoznak a városban azzal, hogy egy neves/kevésbé neves borász meghívásával és a boraihoz komponált menüsorral próbálják meg fellendíteni a gyengébb látogatottságú napok forgalmát.

Időnként mi is kedvet kapunk egy-egy ilyen vacsorához, hiszen ez remek alkalom egy általunk még nem ismert borásszal való találkozáshoz és borainak megkóstolásához, illetve nem utolsó sorban egy kisebb baráti összejövetel hétközbeni megszervezéséhez is.
Aztán pár hónap múlva az emlékek, ízek, illatok halványodnak, és már nehéz összeszedni, hogy melyik étel-bor párosítás volt a legtalálóbb.

Ezért úgy döntöttem, a jövőben emléket állítok a borvacsoráinknak, mindenféle értékelés és megjegyzés nélkül. Kedvcsinálónak, ötletadónak.



  • Borjúmájpástétom friss zöldségekkel Szekszárdi Kadarka 2005
  • Erdei gombával töltött derelye Szekszárdi Kékfrankos 2005
  • Sült libacomb lila káposztával, hagymás tört burgonyával Szekszárdi Merlot 2005
  • Old Amsterdam sajt mézes dióbéllel Szekszárdi Cabernet Franc 2005
  • Csokoládés profiterol Szekszárdi Cuvée 2003


2007. október 30., kedd

Szilvatorta - Dolce vita receptje alapján




Bloggertársak korábbi bejegyzéseit nézegetve akadtam rá Dolce vita-nál ennek a könnyű szilvatortának a receptjére. Mivel idén nem volt szerencsém nagyanyám szilvás "kőttes"-éhez, úgy éreztem, muszáj megsütnöm ezt a fahéjas-szilvás csodát.

Az eredeti leírástól csak annyiban tértem el, hogy két csapott kanál lisztet használtam fel a "tésztához", és jó egy órán keresztül sütöttem a tortát.

Sajnos most már nem lehet kapni azt az igazi jó zamatos kora őszi szilvát, ami nálunk is bőségesen terem a szőlőhegyen, úgyhogy japán szilvát (na nem onnan hozzák, csak így hívják)vettem, de így is finom lett.

Spenótos lasagne


Nálunk J vegetáriánus. Így aztán az iskolai menza alapból kiesik, bár oda már húsevő korában sem volt hajlandó járni. Na, de ez még nem lenne gond, viszont egy idő óta, amikor is kissé érdekes állagú lágytojást tálaltak fel neki egy panzióban, már a tojást sem hajlandó megenni, és ami az én szememben kisebb fajta eretnekség, utálja a padlizsánt és a cukkinit. Így aztán az apjával törhetjük eleget a fejünket, hogy mi legyen a vacsi, mert azért a gyereknek legalább egyszer illene meleg ételt ennie a nap során.

Múlt héten gyorsbevásárlás alkalmával került a kosárba egy adag hűtött lasagne tészta is, spenót általában van otthon, így adott volt, hogy spenótos lasagne készül vacsorára. Egyébként gyerekkoromban nem nagyon rajongtam a menzás spenótért, viszont így felnőtt fejjel nagyon megkedveltem mindenféle változatban, most már főzelékként is megeszem.

Lássuk akkor a receptet!

Hozzávalók:
1 csg lasagne (hűtőpultos), kb. 0,5 kg mélyfagyasztott leveles spenót, 4 gerezd fokhagyma, só, bors, szerecsendió, 3 dl főzőtejszín, kb. 25 dkg füstöltsajt, 1 ek parmezán-"por", fetasajt
  • Először is kevés vajon megpároltam a fokhagymát összezúzva, aztán hozzáadtam a fagyasztott spenótot. Néha megkevertem, majd mikor már kiolvadt és rottyant egyet, sóval, őrölt feketeborssal és kis szerecsendióval fűszereztem, végül a főzőtejszín felét is hozzáöntöttem. (Nálunk otthon a spenót a Metro-ban kapható fagyasztott-adagolt változatban lelhető fel. Ilyen kis spenót-galacsinokat kell elképzelni, gondolom az éttermek helyzetét könnyítik meg ezzel, pontosan kiszámolható, hogy egy főre egy adag az mondjuk 10 galacsin - praktikus.
  • Amíg a spenót elkészült, lereszeltem a füstölt sajtot, adtam hozzá egy kis porított parmezánt is, (jó-jó, tudom, hogy ennek semmi köze az igazi parmiggiano reggiano-hoz), és a kivajazott tűzálló forma alját lefedtem a lasagne lapokkal. Majd erre jött egy réteg spenót, a tetejét megszórtam a sajttal, és lefedtem a lasagne lapokkal.
  • A rétegezést spenóttal és sajttal fejeztem be, rámorzsoltam még egy darabka maradék fetasajtot is, és az egészet meglocsoltam a tejszín másik felével. Végül előmelegített sütőben addig sütöttem, amíg szépen megpirult a teteje.

2007. október 25., csütörtök

"Párizsban járt az ősz" - na meg mi is:-)





A négynapos ünnepet-hétvégét Párizsban töltöttük kettesben. Részleteket nem részletezem:-), de azért tennék egy gasztronómiai vonatkozású megjegyzést.
A Jardin de Luxembourg-ból jövet teljesen véletlenül beleakadtunk a Bűvös Szakács Kis párizsi bisztronómiájában szereplő Le Comptoir-ba. Hát, nem hagytuk ki a lehetőséget, ha már a sors odavezérelt bennünket. Menü nem volt, helyette viszont az étlapon szereplő ételeken túl még pár napi ajánlat közül (2 főétel, 1 desszert) is lehetett választani. Szóval, nyugodtan menjen, akinek van lehetősége 7 előtt is, foglalni sem kell, ha szerencséje van, és pástétomon kívül mást is ehet! Meg ihat is:-) Mi jól éreztük magunkat.

2007. október 15., hétfő

Balaton ősszel is!


Ezt a szép, napos, bár kissé szeles, csípős őszi hétvégét a Balaton északi partján töltöttük! Ábrahámhegyen volt egy kis intézni való, kicsit kirándultunk is, megnéztük a kápolnát, és begyűjtöttük a Bagolysziklánál található geoládát is.
Aztán Badacsonyban megálltunk az Egry múzeumnál, ahol a plakátok szerint Salvador Dali műveiből állítottak ki most párat, pontosabban a művész Alice csodaországban-hoz, és az Isteni színjáték-hoz készített illusztrációit mutatták be.
Este Szentgyörgyhegyen-Hegymagason Nyári Ödön és Szászi Endre jobbnál jobb borait kóstoltuk meg, nekem különösen Nyári rajnai Rizlingje nyerte el a tetszésemet. Egyébként Szásziéknál szálltunk meg, nagyon kellemes, otthonos szállást varázsoltak a régi présházból. És amit kevesen tudnak, Szásziék bioborokat készítenek, és ökológiai módszerekkel gazdálkodnak a területeiken.
Vasárnap pedig körbejártuk a Szentgyörgyhegyet, ahol meglepően sok turistával találkoztunk, különösen a bazaltorgonák környékén. Így utólag már persze nem csodálkozom, gyönyörű-szokatlan rálátás nyílik a Balatonra a hegy tetejéről, a faluban szépen felújított, vagy újonnan épített présházak, rendezett szőlők, kisebb-nagyobb pincék borkóstolási lehetőséggel, szóval, érdemes itt eltölteni egy hétvégét, akár ősszel is!
És az erdő tele van gombával, mi tölcséres tuskógombát szedtünk vagy 2 kg-ot, vigyázat, legalább 20 percig kell főzni és csak a kalapja fogyasztható!!!!


2007. október 10., szerda

Tésztasaláta 1. (mozzarellával)


A tésztasaláta nálam szintén a "csak összedobom és kész"-típusú ételek közé tartozik. Megunni nem lehet, mert a lehetséges variációk száma a hűtő, éléskamra tartalmától függően végtelen!

Most az egyik kedvenc gyors vacsora-kategóriájú változat receptje következik.

Hozzávalók:
25 dkg penne (fél doboz), 20 dkg mozzarella, 3 db paradicsom, 2 gerezd fokhagyma, kis marék bazsalikom, olívaolaj, só bors, pár vékony szelet sonka (most pl. serrano)
  • Először is felrakom a tésztának a vizet, só, olaj, ahogy kell.
  • Amíg a tészta al dentére fő felkockázom a mozzarellát és a paradicsomot, hozzányomom a fokhagymát, sózom, borsozom.
  • A langyos tésztát hozzákeverem a salátához, meglocsolom egy kis olívaolajjal, a tetejére szórom a bazsalikomot és jól összekeverem.
  • Igény szerint vékony csíkokra vágott sonkát is lehet hozzáadni.

Mahlzeit!





Gasztronómiai könyvek jó áron!

Figyelem! Figyelem!
A Libriben 2007. október 2 - október 31. között 10-50 % kedvezménnyel vásárolhatók meg egyes gasztronómiai/szakács könyvek!!

2007. október 8., hétfő

Spenótos lepény

Van Pesten egy - azt hiszem - szír étterem, ahol többször ettünk már egészen finom zöldfűszeres lepényt. Innen jött az ötlet, kutakodtam is , de igazán kedvemre való receptet nem találtam, úgyhogy most a neten olvasottak alapján általam kreált "prototípus" receptje következik:-)


Hozzávalók:
30 dkg mélyhűtött leveles-aprított spenót, 25 dkg ricotta, 1 vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 3 db tojás, 4 evőkanál liszt, só, bors, szerecsendió, vaj+liszt

joghurt, mentalevél vagy egyéb zöldfűszer

  • Serpenyőben vajat forrósítok és megpárolom az apróra vágott hagymát, majd hozzáadom a préselt fokhagymát is. Rádobom a még fagyott spenótot, és addig párolom, amíg teljesen kienged. Fűszerezem sóval, borssal, szerecsendióval, majd hozzákeverem a ricottát, és hagyom, hogy összeolvadjon a spenóttal. Miután egyet rottyant, leveszem a tűzről.
  • Közben a lisztet csomómentesen elkeverem az egyenként hozzáadott tojásokkal, majd az egészet beleforgatom a langyosra hűlt spenótba.
  • A masszát végül szépen elterítem egy közepes méretű kivajazott, lisztezett tepsiben, és 180 fokon addig sütöm, amíg a teteje kicsit meg nem pirul. Persze többször is tartok tűpróbát:-)
A lepény szeleteket én apróra vágott bazsalikommal elkevert joghurttal tálaltam, de ahogy megkóstoltam, rögtön beugrott, hogy a mentás joghurtöntet még jobban passzolna hozzá. Persze ez már ízlés dolga:-)
Sajnos, mire fotózásra került a sor, már nem volt mit:-( majd legközelebb!

Jó étvágyat!



Gyümölcsös - most éppen barackos - süti


Itt-ott elfekvő, már nem éppen fogyasztóbarát kinézetű gyümölcs hasznosítására kitűnő ez a recept!

Én most még az őszi nyaralás előtt hűtőben felejtett, kissé viseltes héjú őszibarackokból készítettem el, de nagyon finom almával, körtével, szilvával is. És persze pofon egyszerű összedobni:-)
Hozzávalók:
2 tojás, 25 dkg cukor, 25 dkg tejföl, 15 dkg liszt, 1 csg sütőpor, fahéj+cukor, vaj+ liszt, 3-4 db barack

  • Először kikeverjük a tojást a cukorral, majd hozzáadjuk a tejfölt, és a sütőporral összekevert lisztet is.
  • A sütőformánkat kivajazzuk, lisztezzük, belesimítjuk a tésztát, és a meghámozott, szeletekre vágott barackkal kirakjuk a tetejét.
  • Végül fahéjas cukrot szórunk rá. 180 fokon kb. 20 perc alatt megsütjük. Tűpróba!
Kapcsos tortaformában is sütöttem már ezt a sütit, mégpedig úgy, hogy a forma alját kikentem vékonyan vajjal, arra szórtam a fahéjas cukrot, majd a gyümölcsszeletek következtek és végül a tészta maga. Így miután megsült, és lekapcsoltam a forma peremét, tálra borítva a fahéjas -cukros-karamellizálódott gyümölcsös rész került felülre. Isteni!:-)

2007. szeptember 20., csütörtök

Fetakrém aszaltparadicsommal

Ha vendégeket várunk, és nem akarunk "komoly" étkek készítésébe kezdeni, mert pl. hétköznap van, és épphogy csak a vendégek előtt egy órával esünk haza, akkor a legegyszerűbb, amit tehetünk, hogy gyorsan összedobunk pár "kenceficét".
Én ide sorolom pl. a nagy kedvenc padlizsánkrémet, de az alábbiakban leírásra kerülő fetakrémet aszaltparadicsommal is.
Hozzávalók: a vendégek létszámától függően feta, olívaolajban eltett aszaltparadicsom, tejföl, bors, bazsalikom, oregano
  • A fetasajtot krémesre keverem a pardicsom fűszeres olajával és kevéske tejföllel.
  • Jó adag aszaltparadicsomot aprítok a krémbe, kicsit borsozom, aztán összevágva hozzáadok még egy fél marék bazsalikom és oregano levélkét.

És már készülhet is a pirítós a piros-fehér-zöld kenceficéhez, de jó szívvel tudom ajánlani a Ludwig&Mentesi féle friss kenyereket is!

2007. szeptember 17., hétfő

Kaaarolina,Kaaarolina...

Hétvégi otthoni sütés-főzés helyett szüret és Balaton volt a program. Szombaton este Balatonfüreden kötöttünk ki. Kellemes meglepetés fogja azt érni, aki tavaly óta nem járt itt. A központ teljesen megújult, eltűnt a "bazársor", és a helyét sétány, bicikliút, szökőkút, új épületek, szálloda, belső terek vették át, a tér körül kis üzletek, éttermek, cukrászdák, kávézók nyíltak. Utóbbiak közül rám eddig a Karolina kávézó tette a legnagyobb hatást. Szerintem így kell működnie egy igazán jó kávéháznak! Családi vállalkozásként egy testvérpár nyitotta meg a szépemlékű nagymamáról elnevezett üzletet, amiről keresve sem tudnék negatívumot mondani. De azt sem tudom, hogy mit is dícsérjek!:-) A frissen őrölt kávét? Vagy a forró csokit? A teafű illatát, ahogy belépsz a kávézóba? A tényleg házi házisüteményt, különösen a méteres kalácsot? A finom borokat? Az udvarias kiszolgálást? A légkört?


Látogassatok el inkább Ti is a Karolinába! Irány a Balaton!
Cím:
Balatonfüred, Zákonyi sétány 4. Tel: 06-87-583-089

2007. szeptember 14., péntek

Polo Pub

Tegnap este csajnap keretében a Polo Pub-ban kötöttünk ki. Persze nem teljesen véletlenül, É. többször megfordult már itt. Ez az este egy kisebbfajta utazással is felért, hiszen a Polo Pub berendezése egy tipikus angol pubéra emlékeztet, galéria, különterem, faburkolat, tapéta, régies lámpák, angol lovasképek a falon.
Meglepő módon mindehhez magyaros ételek dukálnak, na abból sem sok, úgy kb. egy tucat fajta+ az aktuális napi ajánlat. Mi sóletet, sztapacskát és caesar salátát választottunk, nem csalódtunk. A nagyon kedves tulajdonos hölgy dícsérte a töltöttkáposztát, disznótorost, és itt pl. főzelék is kapható oldalassal.
Mindez esténként kellemes élő zene (gitár) mellett fogyasztható.
És majdnem elfelejtettem! A pub a kenyérpróbát is kiállta, itt este 10-kor is tudnak friss, puha kenyeret adni az étel mellé.

Cím:
1015 Batthyány utca 2. Tel.: 201-7962

2007. szeptember 13., csütörtök

Citromos sütemény - Étel, ital, kicsi Vú nyomdokain haladva


Tegnap este sportesemény, meccsnéző-összejövetel volt nálunk. Készítettünk mindenféle tapasokat, pl. padlizsánkrém, aszaltparadicsomos fetakrém, gombakrém, baconbe göngyölt virsli, de nekem még valami jó kis könnyű desszert hiányzott a sor végéről. Így esett a választás a már sokak által kipróbált, nem utolsó sorban gyorsan és egyszerűen elkészíthető citromos süteményre.

A recept Étel, ital, kicsi VÚ leírásának megfelelően az alábbi:

Hozzávalók:
4 tojás, 13 dkg kristálycukor, 8 dkg olvasztott vaj, 12 dkg liszt, 1 cs. sütőpor, 1 citrom leve és héja


  • A tojásokat szétválasztjuk, a fehérjékből egy kis sóval kemény habot verünk. Egy másik tálban a tojássárgáját a cukorral robotgéppel fehéredésig keverjük. Utána fokozatosan hozzáadjuk a citromhéjat és –levet, az olvasztott vajat, a sütőporos lisztet. Végül óvatosan beleforgatjuk a felvert tojásfehérjét is.


  • A tésztát kivajazott, lisztezett sütőformába töltjük és előmelegített sütőben 180 fokon kb. 20 percig sütjük. Miután elkészült, porcukorral megszórjuk vagy porcukorból és citromléből kevert mázat csurgatunk rá.

Nagyon könnyű, nagyon finom, nem túl édes süteményt sikerült fentiek alapján készíteni. Igaz, friss citromhéj helyett én fűszer-citromhéjat használtam (valaki azt írta a bejegyzésében, hogy megtisztíthatatlan a szennyeződésektől a citrom viaszos héja), és szerintem akár 2 citrom levét is elbírja a tészta. A sütés nálam jó fél óráig tartott.

Spaghetti all'arrabbiata


Nálunk mindig van otthon olasz hámozott/aprított paradicsomkonzerv, na meg pasta valamilyen változatban ( persze csakis tojás nélkül, durumból) így aztán amikor gyorsan valami meleg vacsit kell kreálni rövid idő alatt, akkor esik a választás az all"arrabbiata-ra. Amilyen gyors, és egyszerű, olyan nagyszerű is!:-) Mi jó csípősen, "rabbiátusan" szeretjük, ezért a chilivel, fokhagymával nem szoktunk spórolni.
Az egész főzőcske nem tart tovább 20 percnél, amíg a tészta (spaghettit, vagy penne-t szoktam használni) a leírás szerint al dente-re fő, addig a paradicsomos mártás is elkészül.

Hozzávalók a mártáshoz:
400-600 ml paradicsomkonzerv, 4-6 gerezd fokhagyma, 1 vöröshagyma, 1-2 chilipaprika, olívaolaj, só, bors, parmezán (bazsalikom)

  • Olívaolajon először is megpárolom az apróra vágott vöröshagymát, majd rányomom a fokhagymát és a felaprított chilipaprikát. Vigyázat, tényleg csíp! Éppen hogy csak egy percig hagyom párolódni a fokhagymát és a paprikát, ha megég, keserű lesz, szóval csak óvatosan!

  • Aztán hozzáöntöm a paradicsomkonzervet, fakanállal szétnyomkodom a paradicsomokat, sózom, borsot őrölök rá, esetleg bazsalikomot is adok hozzá, és hagyom, hogy jól összefőjjenek az ízek.

  • A tésztát nem szoktam leöblíteni, viszont a főzővízből egy dl-t mindig felfogok és a tésztára öntöm, mielőtt összekeverem a szósszal. Így nem ragad össze egy csomóba, a tészta pedig jól megszívja magát a szósszal. Tetejére parmezán forgácsokat reszelek.

Mahlzeit!:-) Fotót majd legközelebb csatolok!

Marcsuka féle tejföltorta


Azt hiszem Blog születik:-) Köszöntsük akkor ezt az eseményt tortával!

Családi összejövetelekre gyakran sütötte meg ezt a könnyű, frissítő tortát anyukám húga. Az eredeti recept Németországból - rokonok ottani rokonaitól - származik.
Az elkészítés nem bonyolult, az eredmény pedig biztos siker!

Hozzávalók
- a tésztához:
15 dkg cukor, 15 dkg margarin vagy vaj, 2 tojás, 40 dkg liszt, 1 tk sütőpor
- a krémhez: 1/2 l tej, 2 csg főzhető vaníliás pudingpor, 7 ek cukor, 4 pohár 20%-os tejföl, 1 doboz mandarinkonzerv, 1 csg színtelen tortazselé

Na, akkor fogjunk is hozzá!
  • A tésztához összegyúrjuk (én kézzel szoktam) a cukrot, margarint vagy vajat, a 2 tojást, a lisztet és a sütőport.
  • Ha készen vagyunk, a tésztát 3 részre osztjuk, hacsak nem egynél több tortát akarunk készíteni, és a két felesleges adagot szépen gombóccá formázva, folpackba tekerve, bezacskózva lefagyasztjuk. Így legközelebb csak előkapunk egy tésztagombócot, és amíg kiolvad, addig simán elkészül a krém.
  • A krémhez a tejet a pudingporral és a cukorral összefőzünk. A legegyszerűbben ez a mikróban megy, így nem kell tartani attól, hogy leég, csak párszor meg kell keverni. Amikor már jó kemény a masszánk hozzáadjuk a tejfölt, és az apróra vágott mandarint. A mandarin levét felfogjuk, hiszen a tortánk tetejére ebből készítünk majd a zselét.
  • De ezt megelőzően a tésztát csatos tortaformába lapogatjuk, csak semmi cécó, kézzel szépen belenyomkodjuk, aztán rásimítjuk a krémet, és közepesen meleg sütőben kb. 1,5 órát sütjük, míg a teteje barnulni kezd. Kicsit várunk, amíg már csak langyos a torta, majd a mandarin levének felhasználásával színtelen zselét készítünk rá a leírás szerint, és a kész tortát jól behűtjük.
Mahl-zeit!:-)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...