2011. május 7., szombat

Joghurtos padlizsánsaláta


A Szeráj - azt gondolom nyugodtan kijelenthetem - ma már fogalom a városban. Töretlen népszerűségét mutatja az is, hogy az étterem már-már üzemi-konyhai méreteket ölt.
Be kell vallanom, én szinte minden alkalommal ugyanazt helyezek a tálcámra: joghurtos padlizsánsalátát pitával és sült tejberizst. Mindig elhatározom, hogy na most aztán már tényleg valami mást fogok választani, de amikor ott állok a sorban és dönteni kellene, nem tehetek róla, elcsábulok. És most már ott tartunk, hogy itthon is egyre gyakrabban készítünk padlizsánsalátát:-))

Az alaprecept Stahl Judittól származik.

Hozzávalók:
3 közepes méretű padlizsán, 2 gerezd fokhagyma, 1 fél lila hagyma, fél citrom leve, kb. 5 dl görögjoghurt, olívaolaj, só, bors, aprított petrezselyemzöld és menta.

  • A padlizsánokat felkockázom és a sütőt előmelegítem 200 fokra.
  • A padlizsánkockákat egy nagy tálba öntöm,sózom, borsozom, és pár kanál olívaolajjal összekeverem, majd mehetnek a sütőpapírral bélelt tepsibe. Addig sütöm őket, amíg már kezdenek egy kicsit szenesedni, megpörkölődni.
  • Közben a fokhagymát, felaprított lilahagymát és egy kis joghurtot összeturmixolok, majd hozzáadom a citromlét és a maradék joghurtot, olívaolajjal finomítom, ha kell, még mehet bele egy kis só és bors is.
  • Ebbe a joghurtos masszába forgatom bele a langyosra hűlt padlizsánkockákat és végül megszórom petrezselyemmel és mentával.
Úgy igazán finom, ha egy éjszakát áll a hűtőben, így a padlizsánok jól megszívják magukat a joghurttal.



Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...